Mosolytábor 2026-ban is
Idén 47 gyerek táborozott velünk a szigetmonostori Árnyas Liget Táborban. Mellettük 4 kísérőtanár és közel 50 (!) önkéntes dolgozott azért, hogy ez a hét valóban olyan legyen, amilyennek megálmodtuk. Közülük is szeretnénk kiemelni azt a 9 önkéntest, akik egy egész hétre beköltöztek a Mosolytáborba, sőt, már hetekkel előtte megtervezték és megszervezték a programokat.
Szendrőből 23 gyerek, Ormosbányáról 24 gyerek táborozott velünk. Négy csapatunk volt, fele-fele arányban kerültek bele szendrői és ormosbányai gyerekek. A csapatok élére egy-egy olyan önkéntes került, aki már több éve járt velünk a táborba, így ismerte a tábor működését, és a gyerekek nagyobb részével is volt már kapcsolata.
Ormosbányáról 7 középiskolás is jött nyaralni, minden csapatba kerültek diákok közülük is. Velük továbbra is szeretnénk tartani a kapcsolatot, motiválni őket a tanulásra a táborral is, továbbá azt is szeretnénk, ha a tanodánkba is járnának majd, akár besegítenének bizonyos programokban. Ők nagyon fontos pozitív példát mutatnak a kisebbeknek.
Természetesen volt sok-sok program: csapatzászlót festettünk, fürödtünk a Dunában, játszottunk, táncoltunk, gyöngyökből karkötőket fűztünk… És egy új programot is elindítottunk: a Mosolytábor Matricagyűjtő Programot. Ezzel az volt a célunk, hogy a gyerekek a tábor teljes ideje alatt folyamatos, azonnali és pozitív visszajelzést kapjanak. Szeretnénk, ha nemcsak a kiemelkedő teljesítmény, hanem az erőfeszítés, a fejlődés, az aktivitás, az egymásra figyelés és a közösségért végzett apró cselekedetek is láthatóvá és értékessé válnának.
A gyerekek saját Kalandlapjukon gyűjtötték a különböző tevékenységekért és pozitív viselkedésekért kapott matricákat. Ezek pontokat értek, és a tábor végén az összegyűjtött pontokat különböző ajándékokra lehetett váltani. A matricagyűjtés tehát a pozitív megerősítés és az önbizalom építésének játékos eszköze lett.





Hozzászólások