Alapítványunk elsődleges célja, hogy a reménytelenségből a remény felé irányítsa a gyerekeket. Nem üres szóval, hanem tettekkel. A tanulás tiszteletére nevelés és a délutáni foglalkozások ezt a célt szolgálják.

A tanulás fontosságának elfogadtatása, a tartalmas délutáni programok megszervezése és finanszírozása a mi eszközünk, hiszünk abban, hogy ez a módja annak, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek ki tudjanak emelkedni és változtatni tudjanak a sorsukon, amit a családok már generációk óta cipelnek.
Szendrőn sakkszakkör is elérhető a helyi diákok számára, Fazekas Bálint foglalkozásvezető odaadó lelkesedéssel foglalkozik a gyerekekkel. A szakember úgy véli, hogy a sakk az alábbiak miatt fontos a gyerekek fejlődése szempontjából:
* fejleszti a logikát
* javítja a koncentrációt
* fejleszti a tanulási képességeket
* javítja a memóriát
* elősegíti az összetett gondolkodást
* formálja a jellemet
* oldja a stresszt
* a csoportos foglalkozásnak közösségépítő szerepe is van
A tematikus szakkör rendkívül népszerű a gyerekek körében, örömmel látjuk, hogy szeretnek Bálint foglalkozására járni. Nem ez az egyetlen szakkör, amely alapítványunk támogatásával valósult meg. Az alábbi módon te is tudod támogatni tevékenységünket:
Tanulj Tesó Alapítvány 11711003-21478619
IBAN: HU47 1171 1003 2147 8619 0000 0000
Köszönjük!
Comments