top of page
Keresés

Igenis van élet telefon nélkül

Látni Szentendrét annyi, mint beleszeretni. A gyerekek is nagyon szeretik, minden évben az egyik legkedvesebb látványosság a számukra ez a mesebeli kisváros, ahol vannak színek, ízek, különleges hangulatok – és persze fagyi. A táborainkban nem ez az egyetlen élmény, amely képes örökre megváltoztatni a gyerekek életét.



Gyakran halljuk: a mai fiatalokat nem lehet kirobbantani a telefon mellől, nem lehet kivinni őket a természetbe, nem tudnak egy kilométert sem gyalogolni, mert elfáradnak – és különben is, semmi nem érdekli őket, ami nem net, teló, közösségi média és divat.

Nos, ezen a nyáron, sokadszorra is bebizonyítottuk (illetve a gyerekek bizonyították be), hogy ez nem igaz: hatalmas kirándulásokat tettünk meg együtt, több mint 15 kilométeres túrát teljesítettek, nem panaszkodtak közben, hanem élvezték, nyitottak voltak a természetre és vigyáztak rá.


Keveseknek adatik meg az is, hogy a Duna közepéről lássák az esztergomi Bazilikát, evezve közelítsék meg ezt a csodát, amely a dombtetőre épült és olyan tekintélyparancsolóan néz le ránk, hogy a szavunk is eláll.

A gyerekeknek ez is sikerült. De nem is akárhogy. Ők eveztek el odáig. Ők dolgoztak meg érte. Ők lehettek részesei ezeknek az emlékezetes pillanatoknak. Reméljük, sokáig fognak emlékezni rá!


Vagyis: a gyakran hangoztatott frázisok nem mindig állják meg a helyüket.

Ahhoz persze, hogy a valóság feltáruljon előttünk, tenni kell.

Megszervezni a programot, velük tartani, odafigyelni rájuk, ezek segítségével élménnyé lehet varázsolni azt, amiről már sokan lemondtak és nem hittek benne.

 
 
 

Comments


Elérhetőségek

3752 SZENDRŐ, Fő út 19.

​​

e-mail: juhasz.cryo@gmail.com

Köszönjük, hogy üzenetet küldött!

Támogatóink:

Zwack Unicum Nyrt.

Intrum Zrt.

Impetus Research Kft.

Tervezd a Jövőt Kft.

Inwestmentors Hungary Kft.

  • Facebook
  • Instagram
bottom of page