Nagyon fontosnak tartjuk a délutáni programokat, a hátrányos helyzetű gyerekek számára döntő jelentőségű, hogy minél több időt töltsenek inspiráló, a tanulást és tudást előtérbe helyező környezetben. Alapítványunk ezért finanszírozza a szakköröket.

Újabb délutáni programunk indult útjára, ezúttal Szendrőn. A Fürge ujjak kézműves foglalkozás során kötni tanulnak meg a diákok, Fazekasné Szarka Szilvia foglalkozásvezető nagy türelemmel osztja meg tudását a gyerekekkel.
A második foglalkozáson a szemfelszedés alapjait mutatta meg, köszönhetően alapítványunk támogatásának, mindenki a saját kötőtűjével kezében ismerkedett a szemfelszedés fortélyaival.
„Abban hiszek, hogy minden életrevaló, életigenlő tudás együtt születik velünk, az, hogy meg kell tanulni, csak annyit jelent, hogy bátran el kell kezdeni, és aztán csinálni kell. A közös munka mindig nagy örömöt, izgalmat jelent a tanulóink számára. Fontos, hogy tudjanak egymásra figyelni, egymás mellett dolgozni és a végén örülni a közös, elkészült alkotásnak” – fogalmazott Szilvia.
A cél az, hogy a Fürge ujjak foglalkozásain a gyerekek szívesen kézműveskedjenek. Legyen sikerélményük, és ha emellett még a finommotoros mozgásuk, a figyelmük, a kreativitásuk és az ízlésviláguk is fejlődik, akkor boldogabbá tettük az életüket.
Ha szeretnéd segíteni a munkánkat, így tudod megtenni:
Tanulj Tesó Alapítvány 11711003-21478619
IBAN: HU47 1171 1003 2147 8619 0000 0000
Az adótok 1 százalékának felajánlásával is tudjátok segíteni alapítványunk munkáját:
Tanulj Tesó Alapítvány 19318219-1-05
Köszönjük!
Comments