top of page
Search

Az ormosbányai pedagógusok csapatépítő programon vettek részt

Writer's picture: Tamás RitaTamás Rita

Nemeth Zoltan Drprezi és Kocsis Zsuzsa Dudo tartottak előadást az ormosbányai Hosztják Albert Általános Iskolában a pedagógusok számára. Az alapítványunkon keresztül érkezett tréner-coach házaspár csapatépítővel egybekötött szakmai programja hatalmas sikert aratott az iskola dolgozói körében.



„Köszönjük szépen ezt a napot! Sokáig fogunk belőle töltekezni, a takarítónénik őszinte lelkesedésének nagyon örültem, már csak ezért is megérte – fogalmazott Folyaminé Tomori Tünde igazgató. Mi is hálásan köszönjük Zoltánnak és Zsuzsának, hogy az általunk nagyra értékelt közösséget ily módon is segítették!

A programmal egyébként az volt a célunk, hogy a pedagógusok is tudjanak töltekezni, legyen honnan erőt meríteniük a nehéz időkben. Tudjuk, hogy nehéz a helytállás ezen a pályán, tudjuk, hogy gyakran komoly problémákkal találják magukat szembe a mindennapjaik során, az együttműködés és az együtt gondolkozás azonban segítheti őket ezekben a helyzetekben.

Célunk, hogy programjaink során ne csupán a helyi gyerekeket és családjaikat segítsük, de azokat is, akik elkötelezetten támogatják és terelgetik őket nem csak az iskolában, de gyakran a leghétköznapibb dolgokban is.


8 views0 comments

Recent Posts

See All

Comments


Elérhetőségek

3752 SZENDRŐ, Fő út 19.

​​

e-mail: juhasz.cryo@gmail.com

Köszönjük, hogy üzenetet küldött!

Támogatóink:

Zwack Unicum Nyrt.

Intrum Zrt.

Impetus Research Kft.

Tervezd a Jövőt Kft.

Inwestmentors Hungary Kft.

  • Facebook
  • Instagram
bottom of page